NÉMETH LÁSZLÓ
1901 – 1975

Németh László Nagybányán született, 1901. április 18-án Édesapja, Németh József (1873-1946), a nagybányai Magyar Királyi Állami Főgimnázium tanára, édesanyja, Gaál Vilma (1879-1957), tisztviselő család gyermeke.

Családjával 1904-ben Szolnokra, majd 1905-ben Budapestre költözött. A Medve utcai elemiben (1907-11), a Bulyavszky utcai Kemény Zsigmond (1911-17), és a budai Toldy Ferenc Főreáliskolában (1917-19) végezte alsóbb tanulmányait. Bölcsésznek készült, de átiratkozott az orvosi karra, hogy gyógyíthasson. Egy ideig fogorvos volt, majd iskolaorvos. 1920 februárjától a Budapesti Egyetem bölcsészkarán magyar-francia szakos hallgató, de áprilisban átiratkozott az orvosi karra. Megélhetési okokból a fogorvosi pályát választotta, és gyakorlatot folytatott az irgalmasok kórházának fogászati osztályán. 

1925 decemberében a Nyugat novellapályázatán a Horváthné meghal című paraszttörténetével első díjat nyert. Ez év karácsonyán feleségül vette Démusz Ellát (1905-1989), Démusz János vendéglős lányát. 1926 és 1944 között hat lányuk született, közülük kettő csak rövid ideig élt. 

1926-tól cikkei, könyvismertetései jelentek meg a Nyugatban, a Protestáns Szemlében, aTársadalomtudományban, később az Erdélyi Helikonba és a Napkeletbe is írt, ez utóbbinak 1931-ig vezető kritikusa volt (a Protestáns Szemlében és Napkeletben eleinte Lelkes László néven szerepelt).

1926-ban megnyitotta fogorvosi rendelőjét, externistaként bejárt az Új Szent János-kórház elme- és idegosztályára. Iskolai orvosi állást vállalt a Toldy-reáliskolában (1926-27), az Egressy úti (1928-31), és a Medve utcai polgári iskolában (1931-43). 1927-ben a Napkelet munkatársa. 1928-ban feleségével Olaszországba és Franciaországba utazott. 1929-ben a Napkeletben jelent meg első regénye, az Emberi színjáték. Télen tuberkulózisban megbetegedett. Olaszországban és Felsőgödön gyógyíttatta magát, felhagyott a fogorvosi gyakorlattal.

1930-ban Baumgarten-díjat kapott, de Hatvany Lajos támadása miatt visszaadta. 1931-ben kiegészítő érettségit tett görögből; rövid ideig görög szakos bölcsész volt. November 29-én Debrecenben részt vett az Ady Társaság irodalmi estjén, mely öt "népi író" (Németh, Erdélyi József, Illyés Gyula, Kodolányi János, Szabó Lőrinc) sikeres bemutatkozása volt a közönségnek.

Tanú címmel lapot indított (amelyet egymaga írt és szerkesztett), amelynek 1937 tavaszáig 17 kötete jelent meg. 1934 áprilisától rövid ideig Fülep Lajossal és Gulyás Pállal szerkesztette a Választ, a Magyar Rádióban átvette az irodalmi osztály irányítását (1934-35). 1934-ben jelent meg első könyve, az Ember és szerep. 1935-ben csatlakozott az Új Szellemi Front reformmozgalmához; a Sziget című folyóirat és a Magyarságtudomány munkatársa.

1938. március 30-án a Nemzeti Színház Kamaraszínháza bemutatta Villámfénynél című darabját, melyet két társadalmi drámájának bemutatása követett a Nemzeti Színházban:Papucshős (1939. november 4.), Cseresznyés (1942. január 10.). 1939. május 13-án mutatta be a Nemzeti Színház első nagy történelmi drámáját, a VII. Gergelyt. 

1939-42-ben Móricz Zsigmond „adjutánsa” volt a Kelet Népe szerkesztésében. 1940-ben Törökvész úti házát felajánlotta egy népfőiskola céljaira, de megnyitására a hatóságok nem adtak engedélyt. A II. világháború alatt a Kelet Népe, a Híd és a Magyar Csillag munkatársa. Tanulmányait A minőség forradalma címmel gyűjtötte kötetbe. 1943-ban iskolaorvosként nyugdíjba vonult. A szárszói konferencia előadója volt. 

1944.március 19-től, a német megszállás alatt Felsőgödön, Szilasbalháson, majd Budapesten élt. Ezekben a hónapokban egyetlen folyóiratba sem írt. Budapest felszabadítása után családjával együtt Békésre költözött. 

1945-48-ig főgimnáziumi óraadó tanár Hódmezővásárhelyen. Magyar irodalomtörténetet, de emellett sok más tantárgyat, pl. matematikát is tanított. 1946-ban Keresztury Dezső kultuszminiszter megbízta a dolgozók iskolájának szakfelügyeletével, kidolgozta ennek az iskolatípusnak a tantervét. 

1951-ben Tolsztoj Anna Kareninájának fordításáért József Attila-díjjal tüntették ki.

1957-ben Kossuth-díjat kapott, összegét a vásárhelyi gimnázium könyvtárának ajándékozta. 

1959-ben a Szovjetunióban tett látogatást. Utolsó alkotói korszakában Szajkódon rendezte be írói műhelyét.

1961-ben a Munka Érdemrend arany fokozatával, 1965-ben Herder-díjjal, 1968-ban Batsányi-díjjal és „A megbecsülés jele” elnevezésű szovjet kitüntetéssel jutalmazták.

1969-ben a Magvető és a Szépirodalmi Könyvkiadó megindította életműsorozatát. 1975. március 3-án hunyt el, agyvérzés következtében. 

Művelt otthonból indult, apja tanár volt, eleinte maga is bölcsésznek készült, majd átiratkozott az orvosi fakultásra, ahol fogorvosi szakképesítést is szerzett. A József Attila díjat még mint műfordító kapta, a Kossuth-díj már a korszak nagy alkotóművészének szólt. 

Fő művei közé tartozik: Iszony, Égető Eszter, Galilei.